Mit csinálsz, amikor nem kell csinálnod semmit?

Képzeljük el, hogy állunk egy illatos erdő előtt, s nem kell csinálnunk semmit. Semmit nem kell csinálni. Mindent csak lehet csinálni. Amit jónak látunk. Ahogyan szeretnénk. Nincsenek munka- vagy határidők, nincs külső elvárás, nincs semmi. Nincs semmi. A kezdeti lelkesedés után szép lassan rájövünk, mennyi kitartás és gyakorlás, míg az ember megtanul csinálni valamit, amikor látszólag semmit nem kell csinálnia. - Az önkeresés éveinek tanulságai, amik talán hasznosak lehetnek otthonmaradás, távoktatás idején.

Amikor keretek nélkül maradunk, hirtelen nehéz jól használni a szabadságot. Lassan két éve, hogy úgy döntöttünk, a gimnáziumból elballagva nem kezdünk el rögtön intézményes keretek között tanulni. Helyette elindulunk különböző utakon, legyen az egy távoli országba vezető vagy épp nagyon is közelre; önmagunkhoz, a céljaink felé. Mintha ott lett volna előttünk egy rejtélyes rengeteg, ami felfedezésre vár. És ott álltunk mi, szabályok és utasítások nélkül, hogy azt kezdjünk vele, amit csak szeretnénk. Az iskola tizenkét éven át egy külsőleg meghatározott, kiszámítható rendszert adott az életünkbe. Tudtuk, mikor kell felkelnünk, mire irányítsuk a figyelmünket. Határidők, félévek és témazárók adták napjaink, hónapjaink ritmusát. Minden feladatot kívülről kaptunk, így szinte minden, amit csináltunk egy reakció volt.

Ahogy ez a rendszer az érettségivel megszűnt, fel kellett ismernünk, hogy bizony nehéz bármihez is kezdeni keretek nélkül. Ezt nem könnyű elfogadni, hisz’ a korlátlan szabadságot, amire sokáig vágytunk, ezzel mintha pont mi magunk akarnánk mégis korlátok közé rekeszteni. Lassacskán felismertük, hogy a temérdek idő és lehetőség, ami rendelkezésünkre áll, csak akkor lesz hasznos és előremutató, ha megtanulunk bánni vele.

Elsőként rá kellett jönnünk, hogy már a céljaink megfogalmazására is időt kell szánnunk. Mert szaladhatunk ebben az erdőben csak úgy össze-vissza, de akkor az első kifulladásnál felmerülne a kérdés: miért is szaladunk? Miért pont erre? Miért nem csak üldögélünk egy fa alatt csöndben? Vagy éppen miért nem mászunk fel a lombok közé, hogy ellássunk messzire? Mikor nincsenek teljesítendő feladatok az életünkben, kénytelenek vagyunk megtalálni a belső motivációkat és irányokat, amik aztán végig választ adnak a miértekre, amikor elfáradunk vagy elbizonytalanodunk. Hasznos előre átgondolni, hogy szeretnénk beosztani az időnket, mivel töltenénk napokat, heteket vagy akár hónapokat. Amennyire mi tapasztaltuk, érdemes rövidtávú, átlátható és ellenőrizhető célokat kitűzni még úgy is, hogy tudjuk; a fejlődéshez sok idő kell. A hosszú folyamatokat fel lehet bontani rövidebb szakaszokra, megfogalmazni (rész)célokat egy hétre vagy hónapra nézve, amiket aztán az adott idő elteltével visszakereshetünk és értékelhetünk.

Nekünk sokat adott, hogy elkezdtünk saját rutinokat kialakítani, ami egyfajta keretet ad napjainknak. Észrevettük, hogy érdemes ezeket már eleve meglévő szokásokhoz kötni. Ilyen lehet a reggeli előtti meditáció és internetmentes idő, a rendszeres testmozgás vagy épp a következő nap megtervezése elalvás előtt. Ezek az apróságok, a szokásaink befolyásolják a gondolatainkat, közérzetünket, így nagyon megéri foglalkozni velük.

A tervezés, ahogy tapasztaltuk, végigkíséri a folyamatot. Jó listába szedni a kitűzött célokat, majd az ezekből következő feladatokat, kihívásokat. Ha minden vágyunk, hogy bemerészkedjünk a legsűrűbb rengetegbe, hogy megleljük, amit rejt, előbb fel kell készülnünk az útra. Tudást, esetleg erőt kell gyűjtenünk hozzá. Elfogadni, hogy nem leszünk ott már estére. Nekünk sokat segít, ha nem csak egy napot tervezünk meg, mert az ember hajlamos arra, hogy úgy érezze, abba mindent bele kell sűrítenie. Ahogy azt sokan mondják, általában túlbecsüljük, amire egy nap, de alábecsüljük, amire egy év alatt képesek vagyunk. Sokféle módszert és applikációt kipróbáltunk, ami segít átlátni egy-egy megtervezett hetet vagy hónapot. A számunkra legtöbbet adó tapasztalatokat és módszereket öszegyűjtöttük egy korábbi bejegyzésünkben.

Egy nagyon fontos dolog, amit újra és újra megtanulunk, hogy időt kell hagynunk a pihenésre, ami nem egyenlő a semittevéssel vagy időpazarlással. A pihenés része a folyamatnak. Nem kell szégyenérzet társuljon olyan időtöltésekhez, ami konkrétan ugyan nem a cél felé visz, de boldoggá tesz, kikapcsol vagy épp feltölt. Meg kell tanulnunk elfogadni, hogy időnként megállnánk virágot szedni. (Esetleg sorozatot nézni.) Ezek a dolgok mindenképp teret akarnak nyerni az életünkben, s ha ezt tudjuk tudatosan ésszerű keretek között tartani, azzal csak nyertünk. Amikor annyira megakadunk, hogy órákon, napokon át csak ülünk, és úgy érezzük, sehová sem haladunk, jó valami egészen más jellegű dologhoz fogni, ami elvezet arról a sehová sem tartó útról. Visszatérve már nem is értjük, miért álldogáltunk a megoldás előtt pár lépéssel, tétován toporogva.

Időnként rájövünk, hogy a sok munkával gondosan alakítgatott rendszerünk mégsem működik olyan tökéletesen. Például annyi mindent tervezünk, hogy kedvünk sincs nekikezdeni a végeláthatatlan teendőknek. Ráadásul ezek sokszor olyan apróságok, amik a produktivitás látszatában ringatnak minket, holott ha kicsit hátrébb lépünk, észrevesszük; semmi lényegessel nem haladunk előre. Fontos tudatosítanunk újra és újra, hogy ez nem baj, ezek nem kudarcok. Ha már felismertük őket, megvan a lehetőségünk a változtatásra. A változásra. Van - ahogy most is tapasztaljuk -, hogy újra kell tervezni az egészet. Ezért jó, ha időről időre reflektálunk. Megnézzük, mi működik számunkra és mi nem, hol is járunk a magunk erdejében. A nagy utazásban lehet, hogy észre sem vettük, hogy már elértünk egy mérföldkövet. Jó ilyenkor megállni, örülni neki, megdicsérni magunkat. Az önfejlesztésben talán ezt a legnehezebb elfogadni, hogy sosem lesz egy befejezett út. Az ember minél tovább megy és többet akar látni, annál nagyobb ívben terül el előtte a horizont. Annál több felé indulhat tovább.

Időnként azt sem vesszük észre, mekkora dolog egy magunk által kialakított kis rendszerben előrehaladni, munkálkodni. Fejlődni, tenni akarni, motiváltnak maradni külső keretek nélkül nem mindig egyszerű, de rendkívül felszabadító. A fentiek a mi tapasztalataink az eddig bejárt ösvényeinkről. Nekünk segített, reméljük, nektek is tud. De pont az a jó az egészben, hogy mindenki megtalálhatja a saját útját arra, miként alkosson, mikor magának szab határokat. Ráadásul nem kell vele várni, se jövő hónapig, se hétfőig, de még csak reggelig sem. Ahogy elkezdünk befelé figyelni, egyszer csak észrevesszük, hogy már a magasból szemléljük az alattunk elterülő fákat, s ehhez még a házból sem kellett kilépnünk. Ha mi ott vagyunk, minden adott. És elkezdhetjük, szépen apránként. Előbb motivációk és célok keresésével, rutinok kialakításával, aztán projektek felállításával, később feladatok összegyűjtésével. Pihenőkkel, visszapillantásokkal, örömökkel.

Hiszen most hirtelen mindannyian kicsit keretek nélkül maradtunk. Bármennyire is furcsa, hogy nem látunk tovább a holnapnál, ebben az ismeretlen maradjotthon helyzetben ott a lehetőség, hogy megtanuljunk bánni az időnkkel. Önmagunkkal.

Erdőben sétálgatva
2020.04.14. Panna