Zöldek, csöndek, vízesések

Sokat esett ma. Szinte egész nap szitált, gomolygott az a fajta eső, ami elől még csak elbújni sem lehet, mert bekúszik a kapucni, bekavarog az esernyő alá is. De ez nem szegte kedvünk. Így hát ha visszagondolok a mai napra, nem az jut eszembe, hogy esős. Hamarabb volt zöld. Vagy csöndes. Vagy földszagú. Vagy kastélyos. Vagy váras? Várkastélyos. Ha meg esős, akkor is legfeljebb vízesős.

Luxemburgban még a mi pénztárcánkhoz mérve is olcsó a tömegközlekedés. Fejenként négy euróból egy nap alatt akár az egész országot körbetömegközlekedhetjük. A busz ablakán kibámulva az itt megszokott zöld legelők, szántóföldek, tehenek, tiszta kisvárosok és elsuhanó luxusautók váltják egymást. Az említett városkák egészen kihaltak így, vasárnap, szürke őszi időben. A megállótól továbbsétálva sokáig egy lélekkel sem találkozunk, de még csak égő villanyt, felhangósított rádiót vagy beparkoló autót sem látni-hallani. Consdorfból Müllerthalig erdőkön át, hatalmas, esőtől csillogó sziklák közt, magasba nyújtózó fenyők alatt visz az utunk. Átmos a természet, a csönd, a friss zöld, a puha, nedves moha, a vékonytörzsű gombák, a széldöntötte fák égbe kalimpáló gyökér-lábai. Nem sokat szólunk, csak hallgatjuk, ahogy az erdőbe lépve felerősödnek oda nem illő zajaink. A kabátunk suhogása, a fényképező kattanása, a lépteink, a lélegzetünk. És akkor egyszerre csak patakhoz érünk, nagy, gömbölyűre csiszolódott kövekkel, sziklákkal, a patakfenéken szokatlan módon nem hátrafelé közlekedő rákkal s a Schiessentümpel vízeséssel. Fölötte kis kőhíd, amolyan malter nélküli, saját súlya tarthatja össze. Itt ebédelünk egy kőfalon, az ekkorra már felerősödő eső elől esernyő alá kucorodva. Befőttesüvegből rizst zöldséges paradicsomszósszal, ami mától a Schiessentümpel fantázianevet viseli. (Mégiscsak szebb, mint a low-budget-milánói...)

Fotók, fotózkodások, kirándulók, turistacsoportok. Stoppolás az esőben, előbb a rossz, majd végre a jó irányba. Egy dél-afrikai család vesz fel, ötszemélyes autóban hatan préselődünk össze ázottan, jókedvűen, hálásan. Felmegyünk a Beaufort kastélyba, ami elég lenyűgöző látvány, főleg a mi hazai várromjainkhoz képest, amikből mára ehhez mérve semmi sem maradt. A várkút oldalára zöld növények telepedtek, a pocsolyák adta tükörképek megduplázzák a tornyok, ablakok számát. Bejárjuk a sziklába vájt pincéket és valamikori őrszobákat, míg fázni nem kezdünk.A főváros felé tartó autók híján hazabusz, kis kitérő, egy későbbi busz, szél, átfázás, jóleső megérkezés. Odakint halkan kopog egész napos kísérőnk, az eső.

2019.10.10. Panna