Milyen nagyszerű, mikor az ember útja barátokkal, régi jó ismerősökkel van kikövezve! Szó szerint. Amersfoortból indulva először Kölnben, majd Regensburgban, végül Budapesten nyitottak nekünk ajtót egyetlen last minute üzenetre régi, új, régiúj barátaink.

Amsterdamban érezni kezdtük: elfáradtunk. Azt is tudtuk, nagyon hosszú út áll még előttünk hazáig, hisz’ Belgiumig eljutni is két egész napos stoppolást jelentett. Ám Gavin kanapéján ücsörögve olyan meghívást kaptunk, amire kimerültségünk ellenére sem tudtunk nemet mondani...

Mindenki másért utazik, mást akar látni egy országból. Egyesek a természetet, mások az építészetet, megint mások a kulináris élvezeteket keresik. Minél többet utazunk együtt, egyre inkább látjuk: mi inkább a kultúrát szeretnénk megismerni, az embereket, mindent, ami helyi, ami megkülönböztet, mégis összeköt. A hétköznapokat, az illatokat, a fényeket, színeket, hangulatot.

- Sorry, can we ask you something? Probably it will be the weirdest question you've ever heard...
- Sure. But I don't have money, haha.
- Er, yes, but I guess you have a house.
- Do you want to sleep at my house?
- Actually, yes...

És akkor vannak azok a helyek, ahol pedig nem annyira otthonos... Ilyen is van, ilyen is kell legyen. Talán Brügge után nehéz is lett volna "hozni a szintet", talán fáradunk, nem tudom. Mindenesetre Hágában nemigen találtuk a helyünk.

Érezzétek magatokat otthon! - halljuk nagyon sokszor életünk folyamán, különösen az utóbbi hetekben. De csak ritkán adódik, hogy egy idegen helyen valóban úgy érezzük, otthon vagyunk...

Ha az ember másokra bízza magát, előfordul, hogy nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt eltervezte. Vagy épp nem is tervezte el, de ha eltervezte volna, biztos nem így alakul...

Kedves Őrangyalaink! Vagy Univerzum! Vagy Sors! Vagy Jószerencse! (Ki hogy nevezi...)
Szeretnénk, ha tudnátok, hogy nem tudunk elég hálásak lenni értetek. Ott van például a tegnapunk...

Utazás közben valamiért nehezebb megállni, leülni, lepihenni, hagyni, hogy egy picit ne történjék semmi, mint amikor otthon vagyunk.

Tegye fel a kezét, aki sétált már át egy egész országon! ...A mai naptól kezdve mi feltehetjük a kezünket.

Így hát, ha visszagondolok a mai napra, nem az jut eszembe, hogy esős. Hamarabb volt zöld. Vagy csöndes. Vagy földszagú. Vagy kastélyos. Vagy váras? Várkastélyos. Ha meg esős, akkor is legfeljebb vízesős...

Mindig az a kis izgalom, az a kíváncsisággal és ismeretlennel teli, az a gyomorcsiklandozó, arcizmot igazító, mosolyra görbülő izgalom, ami belénk költözik minden csöngetés előtt...